A december a félbehagyott könyvek hónapja volt: hármat is félbehagytam, mert rossz volt, pedig mindhármat régóta kerestem azelőtt.
Fabricius Gábor: Puha neon fejlövés
Divatos könyv, egy munkatársam ajánlotta még a KSZF-nél. Sikeres, menő, híres emberek írtak bele egy-egy történetet, ezeket adták ki könyvben.
Már a fülszöveg szerint is vannak benne a jó mellett rossz történetek is, de ezeket miért adták ki? Erre való az ún. szerkesztés, amikor a rossz részeket kihúzzák, vagy ebben az esetben teljesen kihagyják a könyvből. Persze jók is vannak benne, főleg az elején, Abramovics és a kóla király, a reklámügynökség vezetője is jó, valamennyire a politikus is, ezeket jó volt elolvasni. Idővel azonban olyan sok fostalicska történet jött egymás után, hogy belefáradtam, a kiadónak kellene volna a jókat kiválogatni, nem az olvasónak.
Richard Dawkins: A legnagyobb mutatvány
Dawkins korábbi, Isteni téveszme című könyvét kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe, az arról szólt, hogy miért nincs isten. Szenzációsan jó volt, vicces, logikus, közérthető, és nagyon jól érvelt isten létezése ellen (nem mintha nagyon meg kellett volna győznie – az ember mindig olyasmit olvas szívesen, ami megerősíti az amúgy is meglevő véleményét). Mindezt úgy, hogy alapvetően tiszteletben tartotta azokat, akik mégis hisznek valamelyikben.
Ebben most az evolúció ténye mellett érvel, de ezúttal unalmasan, tudományosan, mindent túlmagyarázva. Valószínűleg az a gond, hogy isten létezését egyszerű érvekkel is tagadni lehetett, viszont az evolúció létezését bonyolult érvekkel kell megmagyarázni, és ez sokkal nehezebb, mint a repülő spagettiszörny-istennel istennel viccelődni. Azt is megfigyeltem, legalábbis az első kétszáz oldalon, amit elolvastam belőle, hogy amíg az Isteni téveszmében Dawkins egyszerűen csak leírta a véleményét, ezúttal mindenképpen meg akarja győzni az olvasót, ezért görcsöl, bizonyítani akar, amihez viszont didaktikus és logikai alapokon át vezet az út, és mindez rendkívül fárasztó (félbehagytam ezt is).
Alan Greenspan: A zűrzavar kora, Kalandozások az új világban
A könyv önéletrajzi kötetnek indul, és annak nem is rossz. Gyorsan átesünk az unalmas gyerekkoron, és máris benne vagyunk az amerikai gazdaság irányításának kérdéseiben. Greenspan klasszul megmutatja, hogyan dolgozott a FED elnökeként, valóban átérezhetünk valamit abból, ahogyan a gazdaságot irányította, hogy mikor milyen döntést miért hozott meg. Még sztorizik is, bár nem viszi túlzásba: húsz év alatt hat amerikai elnökkel dolgozott együtt, mégis valami három darab sztorit tud csak kinyögni róluk, a szerző nem sokszor lehetett a társaság közepe ennyivel.
Az érdekes önéletrajz azonban kétszáz oldal után véget ér, innentől Greenspan témája az élet, a világmindenség, meg minden, de szigorúan gazdasági szempontból, baromi unalmasan. A kötet címében a „kalandozások” szó szerepel, ami legalábbis valami érdekes témára utal, a helyes cím viszont a Gazdaságfilozófiai alapok I. lett volna, és az elsős közgázos hallgatókat kellene szívatni vele, nem az egyszeri olvasót. Engem egyébként érdekel a világgazdaság működése, így aztán nem is olvastam semmi újat, azt is unalmasan, szóval félbehagytam ezt is.
Joshua Ferris: Aztán eljött a vég
Ezt viszont legalább végigolvastam, többé-kevésbé azért, hogy az előző három után ne hagyjam már félbe a negyediket is. Egy reklámügynökségnél dolgozó kollégák életéről szól a könyv, amiről a naplopás közben végzett pletykálásból lehet értesülni. Olvastam olyan recenziókat, hogy a könyv a reklámkészítésről vagy az irodai munkáról szól, és arról is, de nem az a lényeg, egyszerűen emberi történetek vannak benne, amelyeket az fog össze, hogy a szereplői irodai kollégák. Maguk a történetek pedig olyan közepesek, egyszer neki lehet szaladni, ha valakinek a kezébe akad a kötet.
A könyv érdekessége még, hogy a mesélő jelenléte a történetben homályban marad. Úgy mesél, hogy „az irodában pletykákból megtudtuk”, „X az ebédnél elmesélte nekünk” – és végig többes szám első személyben nyomja anélkül, hogy saját magát elhelyezné a történetben, mintha mindig csak egy bagázs egyik tagjai lennénk. Nem rossz, csak olyankor zavaró, amikor a szituáció, például egy bizalmas beszélgetés szűk közönséget feltételez, ilyenkor mégiscsak furcsa, hogy „társaságnak” beszél egy szereplő, nem a bizalmas jelenlevőknek.
Faye Kellerman: Rituális fürdő
Ez már a jó könyvek közé tartozott. Egy egész sorozat szól Decker nyomozóról és a feleségéről, Rináról, és kb. egy éve olvastam már a sorozat két későbbi részét, most kikölcsönöztem tehát a nyitódarabot is.
Ortodox zsidók élnek egy telepen Los Angelesben, köztük Rina, aki a címben is megnevezett rituális fürdőt működteti. A fürdőből hazafelé megerőszakolnak egy másik nőt, így kerül a képbe Decker nyomozó, aki ezzel már két erőszakoló után nyomoz egyszerre.
A regény több síkon fut, amelyek közül a krimi tetszett a legjobban, jó Decker nyomozása, jó a nyelvezet, az izgalmak, autózás, letartóztatás meg minden. Van egy történetszál a zsidó vallásról, Rina ugyanis erősen vallásos, szigorúan betartja az előírásokat. Rabbi is van a telepen, akivel Decker érdekes vitákat folytat – a zsidó vallást nagyon szimpatikusnak állítja be a könyv, ami annyiban nem csoda, hogy a szerzőnő is elkötelezett zsidó, gondolom Rinát részben önmagáról mintázta.
Van egy szerelmi sík, ami kevésbé erős, Decker meg akarja dugni Rinát, Rinának is bejönne a nyomozó, csak hát gój, ezért ebben a részben ennél nem is nagyon jutnak tovább. Egy negyedik síkon pedig a két főszereplő gyermekeit terelgetik, de ez elég idegesítő volt a fiatalosnak hitt kellemetlen nyelvezet miatt („gyerkőcök”, „baró”), ez valószínűleg a fordító tehetségtelensége volt.
Úgyhogy ezekből áll össze a könyv, de alapvetően a krimi a lényeg és az nagyon színvonalas, és a vallásról szóló párbeszédek is feldobják. A sorozat két későbbi részéről egyébként írtam már, hogy milyen szadisták voltak, ez most még elég szolid volt ebből a szempontból, egy áldozat lett csak kissé darabokra bontva.