Zsófi születése

Én mondtam, hogy fejezzük be a Lostot. Kedden már csak három rész volt hátra a harmadik évadból, kíváncsiak voltunk, időnk is volt rá, másrészt ha másnap megszületik Zsófi, akkor csak sokára tudtuk volna befejezni. Meg is néztük, azt nem értem csak, hogy ha Jack immár a jövőben járt, hogyan szólhattak volna az állapotáról a rég halott apjának… de ez most talán nem is olyan fontos.

Teljes stresszben voltunk egyébként, mert Noémi túlvitte Zsófit, múlt péntekre volt kiírva eredetileg, de az utolsó 4D-s ultrahangon is 23-a volt beharangozva, és a dátumoktól függetlenül a méhlepény állapota is ezt mutatta.

Az megvan, hogy mivel próbálkozott volna Rachel és Ross a “Nem jön a baba” című részben? Nos, mi is így jártunk el szerdán reggel, csak mi tényleg, és Noéminek tényleg fájni is kezdett a hasa.

A fájások délben erősödni kezdtek, úgyhogy hazasiettem a munkahelyemről és hívtuk a mentőket. Öt perc alatt kiértek, öt perc alatt leértünk a lakásból és további öt perc múlva már a kórházban voltunk. Általában rosszat jelent, ha mentő viszi el az embert, az egyik szomszédasszony (értsd: naphosszat a függöny mögül kukkoló nyanya) aggódott is Noémi miatt. De ez az eset kivétel, én tulajdonképpen élveztem is, ahogy mindenki utat enged és hogy minden kereszteződésen és piros lámpán átvágunk.

A kórházakkal kapcsolatban mintha lenne egy széles körben elterjedt nézet, mely szerint az ott dolgozók kevés pénzért, áldozatos munkát végeznek a szegény betegekért. Ilyen is van, de mi eleinte csak olyanokkal találkoztunk, akik egyáltalán nem érdeklődtek az iránt, akitől nem reméltek pénzt. Noémi bárhogyan is szenvedett, amíg a fogadott orvos vagy szülésznő meg nem érkezett, érdemben nem foglalkoztak vele, sőt a szülészorvos is kávézott még egyet, mielőtt benézett volna a betegéhez. Megvizsgálta Noémit, majd burkot repesztett, de ekkorra már lehetett némi agresszió a hangomban, mert a burokrepesztés fontosságát feltűnő alapossággal magyarázta el. Majd távozott a magánrendelésére… Tény: ott is terhes nők várták, és Noéminek egy darabig nem is volt szüksége rá (főleg, hogy nemsokára a szülésznő is befutott). Időben vissza is érkezett, utána már végig ott volt, de azért elég feszült voltam a kórházi személyzet egésze miatt.

A szülés természetesen minden nőnek fáj, de ebben is vannak fokozatok: a szülésznő szerint Noéminek jobban fájt, ugyanakkor gyorsabban is ment, mint az átlag. És attól eltekintve, hogy Noéminek nagyon fájt, szerencsére különösebb bonyodalom nélkül zajlott a szülés.

Az alapos felkészülés ellenére sem tudtam előre elképzelni, hogy a kibújó véres kis izének füle lesz, aztán felsír, és aztán odaadják Noéminek. Ezek nagyon szép pillanatok. A köldökzsinór elvágását felajánlották, de ellenkezik a természetemmel, hogy belevágjak egyszerre Noémibe és Zsófiba, úgyhogy a vágást a szülésznőre hagytam (fénykép viszont van róla). A jegyzőkönyv kedvéért: 2009. november 25-én 16.49-kor született, két kiló és nyolcvan deka, 52 centi, vagyis a súlya az anyjáé, a magassága az apjáé, ez így rendben is volna.

Az újszülött Zsófival a kezemben

Hátravolt még a méhlepény megszülése, addig én ismerkedtem a babával, ekkor készült a fenti kép is. A kórház eddigre ismét hozta a formáját: senki nem volt képes egy összefüggő mondatban elmondani, hogy mi a teendőnk és mi fog történni ezután. Az történt, hogy Zsófit elvitték valahová megvizsgálni, Noémit egy emelettel lejjebb az osztályra, én pedig haza el. Kifejezetten lobbizni kellett viszont ahhoz, hogy megmutassák Zsófit a szüleimnek, és azt sem mondta senki, hogy mikor adják vissza a gyereket az anyjának. Sőt, vissza sem adták volna maguktól: Noéminek este tízkor kellett külön visszakérnie a lányát…

Azóta pedig fáj a szívem, mert a járvány miatt nem lehet bemenni hozzájuk a kórházba, pontosabban csak egy üvegajtón keresztül tudunk beszélni. Régen ilyen üvegajtón keresztül mutatták meg a babákat a családnak, most annyival jobb a helyzet, hogy az anyuka is odabent van a gyerekkel. A zárlat egyébként indokolt, a szülőszoba előtt, egy másik babára várakozó csapatban is volt egy nő, aki láthatóan influenzás volt.

Este otthon, fáradtan még az a szellemesség jutott eszembe, hogy Zsófinak majd vicceket kellene mesélni, mert egy újszülöttnek minden vicc új… A lányunk már biztosan nem fogja hallani a Sláger és a Danubius rádiót, ami persze egyáltalán nem baj, és megjegyezném még, hogy a születése estéjén az egyetlen nézhető tévéműsor a Kincs, ami nincs volt. Ez a kép pedig már másnapi:

Zsófi a kórházi ágyában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük