Szatmári Péter

Júliusban két esküvőre is hivatalosak voltunk, Ildi és Zoli, majd Zsófi és Balu házasodott össze. A kettő pont kiegészítette egymást: egyiken a rokonokkal találkoztunk, önkormányzati esküvő volt és utána lagzi, a másikon barátokkal lehetett találkozni, katolikus nászmise volt és utána fogadás. (Ami a képet illeti: én is inkább a két pár egyikéről vagy a násznépekről raktam volna fel fotót vagy akár videót, de vegyük észre, hogy például Balu még a saját esküvői blogbejegyzését is csak arc nélküli fotóval illusztrálta. Pedig jól néztek ki ők is, meg Ildiék is.)

Ildiék esküvője a miénkhez hasonlított, az önkormányzati házasságkötés után mulattunk, ez volt a negyedik esküvő a családnak kb. ugyanazzal a tagjaival, és mindegyik nagyon jól sikerült. Baluék esküvőjéről pedig a családi koncert marad emlékezetes: apuka, anyuka, kishúg és még négy öccs, összesen heten koncertet adtak az ifjú párnak, ami alighanem a legszebb családi esemény volt, amit valaha láttam. Ajánlom még Trychydts és Balu saját beszámolóit is.

Nekem mindkét esemény videós szempontból is emlékezetes marad: mindkettőn videózgattam, és mindkétszer sikerült egy csomó amatőr hibát elkövetni. Ildiéknél az önkormányzatnál például a rossz oldalra helyezkedtem: a másik oldalon volt a felkért önkormányzati videós, és gondoltam, hogy egyikünk majd mindig a jó oldalon lesz. De nem, az anyakönyvvezető rutinosan a kollégája felé orientálta az eseményeket, én pedig felvehettem, ha akartam, a résztvevők háta közepét. Az állvány használatát is tanulni kell még, ahhoz viszont csak józan ész kellett volna, hogy ha le van merülve az akkumulátor, időben elkezdjem feltölteni. Az is fontos tanulság, hogy a kamera nagyon jó minőségben vesz fel – ha van hozzá elegendő fény. Fény hiányában viszont zizis lesz a kép, amit a konverzió csak tovább ront, és az elmúlt években sajnos a legritkább esetben állt rendelkezésre elegendő fény a fontos események felvételéhez.

Jobban sikerült viszont életem első állványról fotózása: a gép a várakozásnak megfelelően nagyon szép élesen felvette a mozdulatlan tárgyakat és a viszonylag mozdulatlan Pistiéket, elmosódottak lettek viszont a mozgó táncosok.

Az ego-bloggolásban értelemszerűen mindig az hoz jelentős változást, ha a szerző életében is valamilyen jelentős változás történik. Isolde a zűrös magánéleti korszaka után hosszasan pihentette a blogját, és csak azután folytatta, hogy feleségül ment Bright-hoz, Bright saját blogja pedig akkor szűnt meg, amikor új munkahelye lett. Andrassew Ivánról szinte semmit sem tudni, mióta elvált és új házasságot kötött, Dunai Marci blogja csak vegetál, mióta hazaköltözött San Franciscoból, CalAir blogja pedig azóta, hogy hazaköltözött Londonból és új barátnője van. Gyurcsány még egy sajátos eset, aki naponta helyett hetente ír, mióta nem miniszterelnök.

Nekünk pedig gyerekünk lesz: ha minden jól megy, november közepén születik meg a lányunk, Zsófi.

Ez minden tekintetben csodálatos dolog, velünk együtt úszik a boldogságban a család is. Várjuk nagyon a babát, nézzük az ultrahang-felvételeket és örömmel nyugtázzuk, hogy pontosan a tankönyv szerint növekszik, továbbá különböző orvosok magabiztosan állítják, hogy lány lesz, mutatják is a vonatkozó részleteket, mi pedig hiszünk nekik, jobb híján.

A legérdekesebb változás eddig, hogy új beszédtémánk van gyakorlatilag mindenkivel, de főleg a kollégákkal. Két harmincas férfi kollégával is nagyon érdekes beszélgetést folytattunk például, de nem a csajokról, számítógépekről vagy politikáról, hanem éjszakai felkelésről, az újszülöttel kapcsolatos ügyintézésről, illetve a szülőktől való ideális távolságról (közel, hogy segíteni tudjanak, de papucsban már ne lehessen átjönni). Egy kolléganő pedig a terhességéről beszélt, amikor kettő darab ikerlánya egyszerre csuklott a hasában, milyen vicces lehetett már.

A blogomba pedig nyilván írok majd, ha lesz kedvem, ahogy eddig is, most csak a jó hírt közöltem. Bár egész szép kerete lenne az elmúlt hat évnek, ha majd novemberben lezárnám a blogot: 2003 júniusában kezdtem el írni, Noémivel már együtt voltunk, én a Nyúz után éppen állást kerestem. Azóta még mindig Noémivel, a harmadik munkahelyen és (a szülők lakását is beszámítva) a harmadik lakásban, megszületik az első gyerekünk, és boldog élünk, amíg meg nem halunk.