Digi Kábel :(

Hétfőn tehát telefonáltam a központi ügyfélszolgálatra, ahol felírták, hogy nincs internet és továbbították azt a kerületi ügyfélszolgálati irodába. Azt ígérték, hogy három napon belül megoldják a problémát. Ezután három napig semmi sem történt – én legalábbis nem tudok róla, a házban mondták, hogy voltak kint valami szerelők, de nem tudni, miért, talán nem is a Digitől. Csütörtökön újra telefonáltam, mire a kerületi ügyfélszolgálati irodához irányítottak, ahonnan a szerelőket közvetlenül irányítják.

A kerületi iroda azonban nem érhető el telefonon. Pedig van számuk, kettő is, gondolom a vonal végén készülékek is, az ott ülő ügyintézőknek azonban nincs idejük arra, hogy felvegyék a telefont. Emiatt újra hívtam a központot, ahol elismerték, hogy így szokott lenni, és javasolták a személyes megjelenést…

Többször is felhívtam ezalatt a központi ügyeletet, ahol minden alkalommal azonosítani kívántak a szerződésem száma alapján. Az sajnos éppen nem volt nálam, mégis, két ügyintéző simán azonosítani tudott a nevem és lakcímem alapján, egy harmadik viszont kioktatott, hogy őt kirúgják, ha a szerződés száma nélkül azonosít, ahogy a korábbi két kollégát is ki fogják rúgni. Pedig nem pénzt akartam tőlük vagy valamilyen lényeges módosítást (a UPC-nél ilyen esetekben kérdezik ki a személyes adatokat), egyszerűen csak reklamálni akartam – nem mindegy, mi alapján azonosítanak be? Úgyhogy telefon le, újrahívás, a negyedik ügyintéző ismét simán azonosított a nevem és lakcímem alapján, érdemben segíteni persze ő sem tudott. Hatodszorra fogtam ki olyan ügyintézőt, aki megtanulta használni az ügyfélszolgálati szoftvert, és meglátta, hogy a kerületben feljegyezték, hogy másnap 9 és 13 óra között érkeznek ki hozzánk a szerelők.

Másnap, azaz múlt pénteken 13.30-kor fel is hívott egy szerelő, hogy tulajdonképpen mi is a problémám… Elmagyaráztam, switch a földszinten, kulcs a szomszédnál, és kértem, hogy a művelet végrehajtása után hívjon vissza. Megígérte, hogy 14 és 15 óra között visszahív. Nem hívott vissza. Internetünk sincs. A szomszéd szerint is kint jártak a szerelők, az ügyfélszolgálat szerint a ránk vonatkozó munkalapot mégsem zárták le.

Technikailag egyébként lehetséges, hogy a hiba mégis a lakáson belül van, például nem jól állítottam be a számítógépet. De ezt sajnos nem tudom megítélni, mivel másfél hete nem jutottam új információhoz azzal kapcsolatban, hogy három emelettel alattunk egy kábel be van-e dugva egy csatlakozóba. Bementem, hogy megnézzem, de a doboz egy nagy lakattal le van zárva.

Összefoglalva:

  • a telefonos ügyfélszolgálat nem képes érdemi ügyintézésre,
  • a kerületi iroda elérhetetlen,
  • a szerelők telefonszámát csak a kerületi iroda tudja,
  • a szerelők nem tájékoztatják az ügyfeleket. Internetünk továbbra sincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük