Tudatlan vezet vakot, a megírástól a Népszabadság címlapjáig

Az újságíró-tanfolyamot lezáró, csütörtökön aktuális OKJ-s vizsgára egy darab szakdolgozatot és egy darab mestermunkát kellett írni, mindkettőt megadott terjedelemben. A szakdolgozatom témája azt volt, mennyire tölti be a látássérült emberek tájékoztatásának szerepét a Vakok Világa folyóirat. A “semennyire” válasz egyik indoka volt, hogy az elemi rehabilitációs szolgáltatások kiépítésével egyetlen cikk erejéig sem foglalkoztak. Pedig meggyőződésem szerint az elmúlt években a látássérült emberek életminőségét legnagyobb mértékben érintő kérdésről van szó, úgyhogy elhatároztam, ha már ők nem, majd én írok róla mestermunka gyanánt.

Sajnos ez a téma végül nem lett elég a szükséges terjedelem kitöltéséhez, ezért elővettem azt a több éves tapasztalatomat is, hogy milyen kevesen vannak, akik a látássérült emberek igényeivel kapcsolatban szakértői vagy legalább a hétköznapokra elegendő ismeretekkel rendelkeznek. Ezt a problémát a legjobb tudomásom szerint még senki sem fogalmazta meg ilyen átfogóan, példákat találni pedig gyerekjáték volt.

A tanfolyami leadás után felkutattam a Népszabadság Hétvége mellékletét szerkesztő Zentai István e-mail címét és elküldtem neki a cikket. A válaszában jelezte, hogy érdekli a dolog, de nagyon sokan állnak a sorban – majd egy hónapig csend és hullaszag. Végül én szóltam, hogy az OKJ-s vizsgán való dicsekvéshez a következő szombati számban közölnie kellene, és ez a jelek szerint hatott, ott figyel Debreczeni József és Aczél Endre cikkei között, kicsit hátrébb Surányi György, Bächer Iván, Vámos Miklós, furcsa érzés ilyen nagy nevű szerzők közé, ha csak egy cikk erejéig is, de besorolni. Az pedig már csak a hal hab a tortán, hogy a címlapon ezzel a cikkel hirdették meg a Hétvége mellékletet…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük