Volt még néhány fontos dolog, amire gondolni kellett: a zenész, a vőfély, a menyasszonyi torta, a vidéki rokonok elszállásolása, most tehát róluk, illetve holnap még a fotózásról és videózásról, meg ami még eszembe jut.
Zenész
A zenész kiválasztása sima ügy volt: Pistiék esküvőjén is Balogh Jenő úr zenélt, mi is őt kértük fel. Rutinos öreg róka, minden dalt és szokást ismer, mindenhez rögtön alkalmazkodik. Szóba került még MC. Hawer és Tekknő fellépése, és utólag úgy látom, jó lett volna meghívni őket is. De elég későn kerültek szóba, és amikor erről dönteni kellett volna, nekem már nem volt erőm az ő fellépésükkel járó szervezést, egyeztetést is végigcsinálni.
Vőfély
Az viszont a legeslegjobb húzásunk volt, hogy felkértük Zolit vőfélynek. Zoli az apósom unokatestvérének az élettársa, Gabiék esküvőjén szintén vőfélykedett már, és most is jól csinálta. A legjobb pillanatokban dobta fel a hangulatot és tök jó játékokat talált ki, az egyikben például párok táncoltak úgy, hogy a lányoknak lufi volt kötve a bokájára, azt a többieknek el kellett taposni. Az nyert, akinek a lufija utolsónak megmaradt, felejthetetlen az ugrálás, amit a párok produkáltak – volt alkalmam nézni, mert Noémivel az elsők között estünk ki…
Az esküvő előtt még húztam a szám, hogy némelyik játék talán megalázó lesz, de erről szó sem volt, a legkritikusabb „cipőből pezsgőzést” is megúsztam, raktak a cipőbe egy poharat, Noémi ugyanis nem akarta, hogy összepezsgőzzék a cipőjét… Nagyon hálásak vagyunk Zolinak a közreműködésért, illetve mivel nyilván nem egyedül készült fel, a családjának, Ildinek és Pistikének is.
Szállás, virágok, torta
A rokonságból összesen hatan voltak, akiknek szállást kellett biztosítani, és végül nagyon közel, a híd túloldalán találtunk egy panziót, amelynek pont három darab kétágyas kiadó szobája volt. A panzió nagyon szép helyen, egy Duna-holtág partján áll, és mint kiderült, minden szobához volt fürdőszoba, szóval ezzel is szerencsénk volt.
A virágokat egyszerűen a Csepel Plázában rendeltük meg. Ott követtünk el hibát, hogy a narancssárga virágokra csak kézzel rámutattunk, a megrendelőlapra simán „sárga” került – naná, hogy az összes csokor citromsárga lett. De ezek is szépek voltak, és talán nem sokaknak tűnt fel az étterem narancssárga díszítése…
A menyasszonyi tortát a szigetszentmiklósi Páratlan Cukrászdából rendeltük. Bennük az irántunk tanúsított bizalom volt szimpatikus, hogy az ötezer forintos előleg fejében elkészítették és kiszállították a kész tortát az étterembe, nekünk csak később kellett visszavinni a tálcát és kifizetni a pénz nagyobbik részét. Ez utóbbi műveletet viszont lerontotta, hogy az egyik tanuló lány a végösszegből nem akarta levonni az előleget, ott számolgatta újra és mutogatta, hogy hát benne van minden tétel, annyit kell fizetni, neki azt mondták. Én viszont nem az összeadás helyességét vitattam, hanem hogy abból már ötezer forintot kifizettünk – végül a másik csajt kellett felhívni, akinél a rendelést leadtuk. Így már elismerték, hogy fizettünk előleget, csak még egy bocsánatkérés jólesett volna, mindegy, a tortát amúgy időben kivitték, szép és finom is volt.
Érdekesség, hogy a különböző helyeken különböző összegeket fizettünk ki előlegként, de az előlegről sem a virágosnál, sem a panzióban nem nagyon akartak elismervényt adni, a cukrászdában pedig egy kockás lapra írt szöveget kaptunk bizonylatként. Viszont mi is kitettünk magunkért: a különböző időpontokban, amikorra a hátralevő összegek kifizetése esedékessé vált, egyik ilyen bizonylatot sem vittünk magunkkal, de a cukrászdán kívül szerencsére sehol nem volt ezzel gond és ott is megoldottuk. Hasonlóképpen az önkormányzati esküvőn meg személyi igazolvány nem volt Noéminél, de ebből sem lett gond, az anyakönyvvezető miatt aztán akárkit is feleségül vehettem volna…