Hangrögzítő és felolvasó szoftver – vakoknak (Rádiótechnika)

Hangfájlba rögzíti a számítógépes felolvasást, ezáltal hordozhatóvá, bármikor meghallgathatóvá teszi az elektronikus szövegeket az a szoftver, amelyet a T-Online támogatásával az “Informatika a látássérültekért” Alapítvány fejlesztői készítettek el. A DEX elnevezésű (dramatizált elektronikus könyvet szerkesztő és hangoskönyvet konvertáló) programot a Fehér Bot nemzetközi napja alkalmából mutattuk be alapítványunk irodájában.

A www.infoalap.hu honlapról bárki számára ingyenesen letölthető a DEX szoftver, amely rögzíteni is képes a felolvasott szöveget, illetve a hangzást befolyásoló szerkesztési lehetőséget is nyújt. A dramatizált elektronikus könyvet szerkesztő és hangoskönyvet konvertáló program lehetővé teszi a letöltött szöveges dokumentumok hangfájlba (mp3 formátumba) rögzítését, amelyek később internetkapcsolat nélkül, hordozható lejátszon vagy a számítógépen is meghallgathatók. A DEX lehetővé teszi a látásproblémákkal élő emberek számára, hogy akár utazás közben hallgathassanak végig egy-egy internetről letöltött dokumentumot, könyvet vagy tanulmányt. Az új szoftver használata nemcsak a rendszeres számítógép-felhasználók számára jelent könnyebbséget, hanem olyan idős, az öregedéssel járó látásromlás, vagy cukorbetegség miatt csökkent látóképességű embereknek is segítséget nyújt, akik korábban kizárólag hangoskönyvek útján tudták bővíteni ismereteiket.

A rögzítésen túl a program a meghallgatás élményét is javítja azzal, hogy a hangzást befolyásoló szerkesztési lehetőségeket is nyújt. A felhasználó megváltoztathatja a beszélő hangkarakterét, a hangerőt, a hangmagasságot, a beszédsebességet stb., illetve önállóan definiálhat szereplőket, akikhez a beszédtulajdonságok összességét beállíthatja.

A szoftver Windows XP operációs rendszer alá készült alkalmazás, felhasználói felülete optimálisan együttműködik a látássérült felhasználók által használt képernyőolvasó és képernyőnagyító programokkal, és tartalmazza a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén kidolgozott Profivox fantázianevű beszédszintetizátornak külön erre a célra kifejlesztett verzióját. Újdonság, hogy a JAWS for Windowsból már ismert két hangkarakteren kívül most először két vadonatúj hangkarakter (Péter és Eszter) is elérhető a szoftverből.

Szatmári Péter
Rádiótechnika, 2008. február

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük