Hosszú évtizedek óta megoldatlan Magyarországon a felnőtt korban látássérültté váló emberek továbbsegítése a rehabilitációhoz, ezen a területen hozhat áttörést egy most megjelent szakorvosi tankönyv, amely a korábbi kiadásaihoz képest ilyen témájú fejezetekkel is kiegészült – részben alapítványunk munkatársai segítségével.
A neuroopthalmologia az ideggyógyászati és idegsebészeti megbetegedések szemtüneteit vizsgálja. A Neuroopthalmologia című tankönyv 2007-es kiadásának egyik legfontosabb újdonsága, hogy amint dr. Halász Péter professzor a tankönyv bevezető fejezetében fogalmaz: „Ebben a könyvben, azt hiszem, először történik kísérlet arra, hogy a tartós látórendszeri zavarok pszichés következményei és rehabilitációja is szóba kerüljenek, amit azért emelek ki, mert nagyon fontos és szükséges lépésnek tartom.”
„A szerzett látássérültséggel élő emberek rehabilitációjának körszerű módszerei és lehetőségei napjainkban” című fejezetet dr. Somlai Judit szerkesztő felkérésére Szuhaj Mihály és Szatmári Péter, alapítványunk munkatársai, illetve Fábri Tímea, a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona informatika tanára írta. A fejezet áttekinti a látássérült emberek információszerzési lehetőségeit, az egyes rehabilitációs lehetőségeket, valamint bemutat különböző hétköznapi és informatikai segédeszközöket. A kötetben megtalálhatóak az elemi rehabilitációt végző, valamint a fenti segédeszközöket gyártó cégek listája és elérhetősége is.
A szerkesztő zárszavai pedig: „Az orvoskollégák feladata a lehetőségek, az ismeretek továbbvitele, és az ország egész területén a látássérültek teljes körű rehabilitációja, s ennek révén a „látók társadalmába” való visszailleszkedésük elősegítése – hatékonyabban, mint ahogy eddig tettük.”
Szatmári Péter
Infoalap, 2007. november 27.