Az első rész azért hagyott mély nyomokat bennem, mert nagyon érdekesen hozta a szuperügynök-típus legújabb verzióját. Azóta is a kiképzés részletei érdekelnének, mivel lehet valakit ilyenné tenni, kínzással, doppinggal, vagy csak sokáig kell futni az erdőben célra tartott fegyverrel? És persze agyra is gyúrni kell, megjegyezni a rendszámokat a parkoló autókon, és ahogy a port.hu fórumában valaki írta: Bourne problémamegoldó-készsége a stresszel csak nő.
Sajnos a további részek nem adtak további támpontokat Jason Bourne kiképzése kapcsán, ezt a közepesen fantáziátlan amnézia-sztorit viszik tovább anélkül, hogy a történet hátterének logikájára odafigyelnének. Például semmi értelme nem volt a Treadstone-műveletet ezzel a Feketeszőlő vagy milyen művelettel megfejelni, csak annyi derül ki, hogy a világ minden városában akad egy bevethető szupergyilkos, de azt hittem, ezt a Treadstone kapcsán már egyszer felszámolták.
OK, nyilván követni szükséges a könyv által meghatározott vonalat. Bár én csak az első részt, a Bourne-rejtélyt olvastam eddig könyvben, ugyanolyan, mint Ian Flemingtől a Casino Royale: szórakoztató, de pont ugyanazt a mély mondanivalót hordozza. Úgyhogy valószínűleg ezért ilyen gagyi történet a Bourne-ultimátum is, mint bármelyik James Bond, az én bajom, ha az első rész alapján ennél többet vártam.
A gagyiságra az egyik példa az engem érdeklő kiképzéssel kapcsolatos: a szuperügynökök harmincmillió dolláros kiképzése New York belvárosában, egy üvegablakos épületben zajlott… Ahová egyébként bárki bejuthat, mint kiderült, és akár gyilkolhat, akár titkos dokumentumokat faxolhat anélkül, hogy ebben udvariatlan kérdésekkel megzavarnák.
Nyilván a bárgyú történetet akarja feledtetni a sok kézikamerás felvétel, amitől a film valóban nagyon pörgős, izgalmas, kár, hogy ettől a verekedős jelenetek követhetetlenek, ugyanúgy, mint a korábbi részekben. Valahol még olvastam is, Matt Damon melyik harci stílust tanulta ki a film kedvéért, sajnos felesleges volt, nem látszik belőle semmi.