Akadálymentesítési szakértők számára alapvető építészeti tudnivaló, hogy a gyalogos átkelőhelyek vakbaráttá tételéhez olyan, a járda többi részétől elütő színű, anyagú és mintázatú burkolatot kell alkalmazni, amit a látássérüléssel élő emberek időben észrevesznek, mielőtt óvatlanul az úttestre lépnek.
Ennek egy kiváló példáját valósították meg tavaly a Keleti pályaudvar melletti Baross téren. Az úgynevezett segítő kövekből kialakított szegély a gyengénlátók számára vizuálisan, illetve a vak emberek számára a fehér bot segítségével és a cipőtalpon keresztül is érezhetően eltér a járda többi részétől. A gyengénlátó emberek esélyeit tovább növeli a bordó burkolatot körülvevő világossárga szegély. A T alakú kialakítás lehetővé teszi, hogy az átkelőt mind a merőleges, mind a párhuzamos irányból érkezők észrevehessék. A segítő kövek szakszerű elrendezése, színe és anyaga együttesen biztosítja az átkelő akadálymentességgét a látássérült emberek számára.
Hasonló megoldást kellett volna alkalmazni az elmúlt hetekben felújított Kossuth Lajos utca forgalmas gyalogosátkelőjénél is. A jó szándék megvolt, de a szakszerűség a tervezőnek nem volt erős oldala: a kialakított szegély egyrészt vékony, a két sornyi segítő kő nem biztosít elegendő időt arra, hogy a látássérült közlekedő időben meg tudjon állni az úttest előtt. A kövek színe nem tér el eléggé a járda színétől, a szegélyt körbevevő világossárga kövek nagyon hiányoznak. Végül pedig a T alakú kialakítás egyszerűen felesleges, ha a segítő köveket az úttal párhuzamosan, a járdán érkező személy esetleg észre sem veszi – a T betű szárának a járda teljes szélességét el kellett volna foglalnia.
Nem mondanám, hogy ez a megoldás többet árt, mint használ: valamennyit ez is segít. A jó szándékot is értékelni kell, hiszen nagyon fontos, hogy a kerületben élő látássérült emberek igényeit is figyelembe vegyük. Azonban legalább ilyen fontos lenne az is, hogy az akadálymentesítés ne csak egy szinte értelmetlen gesztusban merüljön ki, hanem ténylegesen használható is legyen az érintettek számára.
Szatmári Péter
Csepel, 2007. szeptember 21.