Leslie L. Lawrence: A vízidisznók gyöngyökről álmodnak

Bárány Tibor a Népszabadságban megjelent kritikájában alaposan elemezte az előző Lawrence-regényt, a Három sötét királyt. A kritikával egyetértek, de a következtetéssel (mégis van remény) nem, a Három sötét király szerintem a remény legkisebb jele nélkül mutatta „a romlás lehangoló jeleit”.

Leslie L. Lawrence: A vízidisznók gyöngyökről álmodnak, borítóA vízidisznók gyöngyökkel álmodnak ehhez képest úgy indul, mintha mégis lenne remény: a környezet új és megragadó, a karakterek izgalmasak, és az egyes jelenetek is klasszul fel vannak építve. Ekkor még csak egy kilógó szál van, Leslie L. Lawrence meglepő hatása a hölgyekre: mind a két női szereplő rögtön a megismerkedés után le akarja teperni, amely írói megoldástól Leslie barátunk korábbi vonzereje önmaga paródiájává válik. Régen még a szex is jobban ki volt dolgozva, izgalmasabb is volt, amikor a megfojtott viking mocsara mellett a régész nővel fenyőfát másztak, vagy amikor Sheridan professzor asszisztensével szigorúan üzlettársi alapon, nem beszélve Holdanyó mindkét doktor nénijéről. Igaz, ahogy Bárány is írja, „feltehetőleg akkor még volt a Lawrence-köteteknek szerkesztője”.

Ez a vízidisznós regény aztán kb. a közepén, a második kötet századik oldala felé esik szét teljesen, amikor megkezdődik Lawrence vesszőfutása. Összekuszálódik, mit miért csinál, és amikor bemegy valakik után egy barlangba, majd a következő bekezdésben már a prérin gyalogol és nem derül ki, hová lettek, akik előtte mentek be, mit látott odabent és egyáltalán, ez megdöbbentő hiba még a mai Lőrincz L. Lászlótól is.

Alapvetően krimiről lenne szó, de egy rendes krimi átgondoltságát a regény meg sem közelíti. Régebben voltak biztosan ártatlan, gyanús és átlagos szereplők, akikről a végkifejlet során valamilyen logika mentén kiderült, hogy bűnösök vagy ártatlanok. Itt azonban nincs mögöttes logika, nincs meg a rejtvényfejtés izgalma, nincs homlokra csapás, a sok szereplő közül valakiről elmondják, hogy bűnös, más meg ártatlan. A legkirívóbb jel, hogy a telefonos informátorral folytatott beszélgetést régen az olvasó is megismerhette, itt viszont csak azt tudjuk meg, hogy Leslie L. Lawrence fontos információkhoz jutott, amelyek alapján ő már tudhatta is, hogy ki a gyilkos, nekünk, olvasóknak viszont majd csak a regény végén mesélik el, amikor a gyilkos már börtönben ül. Izgalmas…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük