In memoriam Informatika Csoport (Vakok Világa)

Tizenkét évi működés után, 2006 szeptemberétől megszűnik az MVGYOSZ központi hivatalában működő Informatika Csoport. A változtatás igénye az MVGYOSZ elnökségének márciusi ülésén merült fel először, amikor az a döntés született, hogy a csoport és az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány működése közötti átfedések miatt, költségtakarékosság céljából a csoport munkatársait az alapítvány foglalkoztassa tovább úgy, hogy az ellátandó feladatokat a Szövetség szolgáltatásként vásárolná meg, és a szolgáltatás ára a foglalkoztatás költségeit is fedezné.

Március óta az elnökség többször is elhalasztotta a kiszervezéssel kapcsolatos döntést, új és új árajánlatokat kért be a különböző szolgáltatásokról mind az Alapítványtól, mind a VGYKE-től, mind a hivatal Stúdiójának munkatársai által működtetett ReditSoft Bt-től. Végleges döntés fél év után, az augusztusi elnökségi ülésen született, amely szerint mind a rendszergazdai, mind a kiadványszerkesztői feladatok ellátásával a ReditSoft Bt munkatársait (Parai Sándort és Malik Szabolcsot, a Stúdió munkatársait) bízzák meg. A különböző szolgáltatásokban (rendszergazdai munka, honlap, hírlevél, rtv újság és VV terjesztés) elvileg nem lesz fennakadás, az informatikai ügyfélszolgálat viszont az MVGYOSZ berkein belül megszűnik.

Az Informatika Csoport korábbi munkatársait a jövőben az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kívánja foglalkoztatni, munkájukról és elérhetőségükről az alapítvány honlapján vagy e-mailben (info@infoalap.hu) adnak tájékoztatást. Tovább működik az Alapítvány saját, terméktámogatásra létrehozott ügyfélszolgálata, Molnár Ákos elérhetőségei: (70) 295-9288 és helpdesk@infoalap.hu. Az átalakulás miatt az Alapítvány másik irodába költözik, az új címről a fenti elérhetőségeken lehet érdeklődni.

Szatmári Péter
Vakok Világa, 2006. szeptember

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük