Társaság és zene (Nyaralás Bogláron, II. rész)

Eleinte nem találtunk magunknak társaságot, a nyaralók nagy többsége ismét jóval idősebb volt nálunk. Végül Timivel, a fiatal anyukával, illetve édesanyjával és a fiával barátkoztunk össze, illetve egy fiatal párral, Borival és Attilával, mindegyiküket megkedveltük a két hét alatt.

Lent volt Gyula, az üzemeltető házaspár tagja, őt régebben is ismertem már a büféből. Sokat sakkoztunk Noémivel, Rajmunddal (Timi fiával) és Attilával is, és mikor láttam, Gyula milyen magas szinten kibicel, kihívtam egy partira őt is. Négy lépésből leütöttem a királynőjét, aztán húsz lépésből úgy kaptam mattot, hogy nem is értettem, mi történik. Kiderült, hogy Gyula tíz évig versenyszerűen sakkozott, a királynő előnyt pedig direkt adta, hátha így lesz némi esélyem…

Jó ötlet volt mp3-lejátszót venni, eredetileg a nyíregyházi útjaink unalmának enyhítésére. Rádiósat választottam, mert rájöttem, hogy akárhány számot is megunnánk két hét alatt, és elvittük magunkkal az aktív hangszórókat is a számítógépről. Azt viszont nem értettem, Bogláron miért csak három adó hallható (Petőfi, Danubius, Sláger), még a fesztiválon reklámozott, helyi Enjoy sem jött be a megadott frekvencián.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük