Szerettem volna úgy nyaralni menni, hogy már tudom, mi lesz az állásommal. Március óta nem tudott végleges döntést hozni rólunk az MVGYOSZ elnöksége, azóta lógott a levegőben minden, és nem akartam, hogy a stressz tönkretegye a nyaralást, vagy arra jöjjek vissza, hogy nincs hová visszajönni. Ezért aztán kitoltuk a nyaralást augusztusra, gondoltam, eddigre biztosan rendeződik a helyzet. Ehhez képest pontosan a turnus közepén kaptam a hírt, hogy az elnökség öt hónap után mégiscsak döntött, úgy, hogy a továbbiakban nincs szükség ránk. (Szerencsére úgy tűnik, azért lesz állásom szeptembertől is, de erről majd később.)
Már az odaút is vicces volt. Első osztályra vettünk jegyet, de sajnos a minimum tíz kocsiból álló nagykanizsai gyorsvonatból csak az egyik kocsi egyharmada volt első osztály. A négy darab első osztályú fülkében is csak egy-egy hely volt, ezért Noémi megkért egy urat, hogy fáradjon már eggyel arrébb, hogy mi is elférjünk. Az meg úgy tett, mintha nem is hallaná, csak nézett könyvébe, ezért kénytelen voltam én is hozzászólni, majd a megütött hangneme miatt elmondani neki, hogy mit gondolok róla. Jól esett, de helyünk ettől sem lett, úgyhogy másodosztályon utaztunk, tulajdonképpen jól.
Az üdülő üzemeltetését a hivatali büfét is működtető házaspár, Klári és Gyula vette át. Ez abszolút nyerő ötlet volt, mert sokkal rugalmasabbak voltak, gyakorlatilag minden kérésünket teljesítették a két hét alatt. Kaptunk DVD-filmeket és újságokat, egy királynő előnyt sakkban, vagy amikor a fesztiválon a koncertek kezdési időpontja megkívánta, előrehozták a vacsorát (a fesztiválról is majd később).
A szobánk ugyanaz volt, mint két éve, a folyosó végén, direkt, mert így csak egy szomszédunk volt, és az erkélyünk is nagyobb, mint másoknak. Szúnyog szinte egyáltalán nem volt, helyettük pókok voltak mindenhol, mindent be is szőttek hálóval. (folyt. köv.)