A teleházak által nyújtott digitális esélyek (Vakok Világa)

Teleháznak az internetezési lehetőséget is nyújtó közösségi helységeket hívjuk. Ilyen Magyarországon kétféle van: a szimpla teleházak, valamint a jelenlegi kormány által a korábbiakkal párhuzamosan létrehozott e-Magyarország pontok. Március 20-án ezekről rendeztek konferenciát az új, rendkívül modern budaörsi városházán Digitális Esély címmel.

Megnyitójában Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy Budaörsön nagy hangsúlyt helyeznek a digitális esélyteremtésre: a rászorulók havonta negyven órát internetezhetnek a városban, wi-fi kapcsolat fedi le a városházát és környékét, és a lakossági internetezők aránya duplája az országos aránynak.

Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára hosszú és nehezen követhető beszédében egyebek között megállapította, hogy az internet-használat ma Magyarországon csak fokozza az egyenlőtlenséget.

Több szakértő szerint is szükséges lenne az informatikai szempontból inaktív emberek körében az információ-hiány tudatosítása. A digitális írástudás ugyanis nagy hatást gyakorol az ember életére, de ezt nem lehet elmagyarázni, hanem le kell ülni, meg kell mutatni a szolgáltatást. Aki még soha nem használt számítógépet, az nem is érzékeli a hiányát, ehhez kell látni egy e-mailt, egy hasznos weboldalt, egy videokonferenciát.

Dr. Derera Mihály, a MEOSZ Oktatási Továbbképző és Távmunka Intézet igazgatója szerint a teleház hasonló a szakszervezeti üdülőben levő tévészobához, aminek ma már nincs értelme, mert minden szobában van külön tévé. A mozgássérültek eleve be sem tudnak oda jutni, mert ugyanúgy nem akadálymentesek, mint más épületek, azaz szerinte a mozgássérülteknek otthon kell hozzáférniük az internethez. Derera mindig abban gondolkodik, hogyan lehetne úgy elintézni a dolgokat, hogy ne kelljen odamennie valahová, például nevetséges, hogy az e-ügyintézés is csak úgy lehetséges, ha először személyesen elmegy az ember az okmányirodába. Szerinte ma a fogyatékos emberek anyagi, pedagógiai és szociológiai értelemben is izoláltak, amin az informatika nagyon sokat segíthetne.

Szuhaj Mihály, az MVGYOSZ Informatika Csoportjának vezetője elmondta, hogy a látássérült emberek közül az időseket ma még szinte egyáltalán nem tudták megszólítani az informatika terén. Az aktív korosztályra koncentrálva indultak projektek, voltak adományozások, pályázatok, és az aktív korosztályban az érdeklődés is meglehetősen nagy.

A csoportvezető szerint a mozgássérültekhez hasonlóan a látássérült emberek is legszívesebben otthon használják a számítógépet. Egy vak ember csak akkor keres fel egy teleházat, ha otthon nincs lehetősége számítógéphez jutni, ugyanakkor az informatika jelentőségét már felmérte, és a használatát igényli. Csakhogy a teleházak nincsenek felszerelve képernyőolvasó vagy képernyőnagyító szoftverrel, és további gond a szakértő segítség hiánya is. Hasonló esetben egy látássérült ember ma leginkább a könyvtárakhoz fordulhat, a teleházak ezen a területen egyelőre nem jelentenek megoldást, viszont az IT-mentor hálózat kialakításához komoly reményt fűz.

Fejes István, a Magyar Teleház Szövetség elnöke szerint a teleházak szerepe idővel változik. Régen az elérés megteremtése volt a céljuk, ma már a képessé tétel. A munkájuk azonban nehéz, amíg a kormány sok kis intézményt, hozzáférési pontot hoz létre ahelyett, hogy a meglevőket tenné alkalmassá a képességek fejlesztésére (pl. tanfolyamok megtartásához). Berettyóújfalu ilyen szempontból példaértékű, 46 gépes teleháza például 26 településre fejt ki mérhető fejlesztő hatást, ezzel szemben sok kis település van, ahol a teleházban kevesebb, mint öt gép található, és azok is elavultak.

Fejes szerint az állami szférának eredményorientáltnak kellene lennie, ehelyett sajtó-orientált. A civil szférának értékteremtőnek kellene lennie, de ennek a gazdasági feltételei nincsenek meg. Márpedig amíg ezek a körülmények fennállnak, addig nehéz jó eredményeket felmutatni. És amint több résztvevő is elmondta, nehéz közös platformot, együttműködést találni az érdekeltek között – de ez a konferencia talán ebben is előrelépést jelentett.

Szatmári Péter
Vakok Világa, 2006. május

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük