Valami nekünk, velünk

A Braille-írás és az informatika fontossága egyenrangú, immár valóban használhatjuk a nagyteljesítményű Braille-nyomtatót, valamint elkészült az EUvonal honlapjának vakbarát verziója. Ezek voltak a szeptember 27-én, kedden délelőtt a Miniszterelnöki Hivatalban tartott sajtótájékoztatónak a szövetséget érintő hírei.

A sajtótájékoztatóA szövetség képviseletében elsőként Erhartné dr. Molnár Katalin főtitkár beszélt úgy a Braille-írás, mint az informatika fontosságáról. Elmondta, hogy a Braille-írásbeliségnek mindig is rendkívül fontos szerepe volt és lesz is a látássérült emberek életében. Ugyanakkor ma már nagyon fontos szerepe van informatikának és az internetnek is, amelyek az önálló információszerzés, az önálló tájékozódás és kapcsolattartás lehetőségét biztosítják. Amint elmondta, a Braille-írásbeliségnek és az informatikának ezentúl együtt, egymást segítve kell léteznie.

A főtitkár asszony felhívta a figyelmet arra is, hogy a hivatali ügyintézés során a személyi segítő elengedhetetlen a vak emberek számára, azt sem a Braille-írásos tájékoztatók, sem a különböző informatikai fejlesztések nem pótolhatják. Hasonlóképpen hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a különböző pályázatokon az autentikus, valóban szakmabeli szervezeteket támogassák, mert az utóbbi időben több szervezet kapott anyagi támogatást, akiknek korábban semmilyen kapcsolatuk nem volt sem a látássérültekkel, sem más fogyatékosokkal.

Szuhaj Mihály, az MVGYOSZ Informatikai Csoportjának vezetője a megjelent tudósítókon keresztül azt kérte az internetes honlapok készítőitől, figyeljenek oda arra, hogy az oldalak tartalma a látássérültek számára is elérhető legyen. Az Európai Unióban ma már előírás a közszolgálati honlapok akadálymentessége, ezt remélhetőleg a magánjellegű, illetve céges honlapok szerkesztői is követendőnek tartják majd.

A szakember köszönetet mondott az EUvonal honlapja szerkesztőinek, akik az MVGYOSZ által készített használhatósági tanulmány alapján létrehozták honlapjuk vakbarát változatát, amelyet elkészülte után a szövetség munkatársai le is ellenőriztek. Bár a szövetség általában az integrált megoldásokat támogatja, a különálló vakbarát honlap létrehozása is megfelelő, teljes értékű megoldás a látássérült felhasználók számára.

Szatmári Péter
Vakok Világa, 2005. november

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük