Komédia a sötétben (Vakok Világa)

A Vakrepülés színtársulat alighanem egyedülálló módon kizárólag amatőr vak színészekből áll. Almási-Tóth András rendező-dramaturg vakbaráttá írta és megrendezte velük Peter Shaffer: Black comedy című darabját. Ennek a sajtóbemutatóján vettünk részt a Vakrepülés új helyén, a Zeg-Zug Gyermekházban.

A színészcsapatA darab története szerint Brindsley, a szegény szobrász a menyasszonyával vendéget vár, egyrészt a menyasszony édesapját, Melikett ezredest, másrészt Mr. Bambergert, egy milliomos műgyűjtőt. A darab és az adaptáció alapötlete, hogy még a vendégek megérkezése előtt áramszünet lesz, így az este további része sötétben zajlik. Mármint csak a történet szerint: a nézők mindent látnak, a vak színészek tapogatózása azonban teljesen hitelessé válik ebben a környezetben – a sötétben a látók is csak botladoznának… A történetet bonyolítják az elcserélt bútorok, illetve a főszereplő összetett szerelmi élete.

Az előadás részben a színészek tehetsége, részben a profi rendezés nyomán rendkívül magas színvonalú, egyetlen percig sem zavaró a színészek vaksága – legalábbis látó szemmel nem. A poénok egy része ugyanis vizuális, de ez senkit ne riasszon el – a vak nézők is jól szórakoznak majd. A Vakrepülés nagyon magas szintet állított maga elé és nem verik le a lécet: a darab bárkinek ajánlható.

Szatmári Péter
Vakok Világa, 2005. november

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük