A magyarok találékonysága határtalan: ha valakik a szálloda bezárt kapui mögött sétálnak a tengerparton, azok biztosan magyarok, és ha az éjszaka közepén valaki ki tudja verni a szállodásokból a reggelit, azok is. Hajnali negyed négykor indult a busz a szálloda elől. Egy magyar srác addigra elintézte, hogy komplett svédasztalos reggelit kapjunk, onnan tápászkodtunk csak fel az érkező buszhoz.
A busznál az zavart meg minket, hogy amíg a reptérről odafelé magyar nyelvű idegenvezetést kaptunk, ezen a buszon csak csehek(?) voltak, magyar nyelvű idegenvezető egy szál sem. Viszont a reptérre mentek, úgyhogy felszálltunk és aludtunk, amennyire lehetett.
A repülőtéren a nyakára hágtunk a maradék egy dínáromnak. Szomorú és kissé nevetséges, hogy a szuvenírek a fix áras repülőtéren a legolcsóbbak – addig egy kis tevét, egy képeslapot, egy dobot és egy tevés hűtőmágnest vettünk, de ráértünk volna itt megvenni mindent, valamivel olcsóbb lett volna.
A repülés hazafelé kevésbé volt nagy élmény, Noémi rosszul lett, én meg csak kóvályogtam az álmosságtól, nem tudtam igazán aludni. Szerencsére amúgy minden simán ment, a csomagjaink is rendben megérkeztek. Újra itthon vagyunk, pedig milyen jó lenne még nem itthon lenni.