Sousse

A helyi folklór csak mérsékelten érdekelt minket, pihenni mentünk, bár azt én sem gondoltam, hogy hat napig a szállodában kellene maradni. Úgyhogy elutaztunk Sousse-ba (ejtsd: szussz), a helyi nagyvárosba. Ez egy metrónak nevezett HÉV-szerű kisvasúttal történt, ami egyébként magyar gyártmány, Ganz-Mávag, Budapest logót viselt. Műbőr ülései voltak és minden fékezésnél azbeszt-szag öntötte el az utasteret. A magyar metróban is van ilyen, de csak vészfékezésnél, itt viszont minden egyes sima fékezésnél is. A fékeket nyilván a hűvös budapesti alagútra tervezték, nem a sivatagos pusztába.

A vár bejárata Sousse-ban

A Sousse-i várban aztán felleltük az arab kereskedőmentalitás esszenciáját. Az összes árus előre köszön és invitál, a bátrabbak karon ragadnak és bevonszolnak a boltba – ha hagyod. Aranyos volt a “szervusz vizibusz” köszönésük, amit valami magyar megtanított nekik. Lealkudtam egy dobot nyolc dínárról ötre, Norbiék pedig egy Adidas kistáskát 35 dínárról 16-ra, ez utóbbi kész műsor volt. A táskaárusnak, mint közben elmesélte, volt egy valóban magyar ismerőse (+3630-as szám a mobiljában) és Majka papát is nagyon emlegette.

Az utcán az összes taxis dudál és kérdőn néz – ez mondjuk Mahdiaban (a szállodánál) is így volt, sőt egy arab kisgyerek is Bonjour-ral köszönt, szerencsére ő legalább nem akart semmit eladni, csak mellénk ült a kőre. Betévedtünk a piros lámpás negyedbe is – mondom finoman, valójában persze semmilyen lámpa nem volt, csak csempézett falú házak kurvákkal az ajtóban. Egy paravánnal volt elkerítve ez a rész, de azt gondoltuk, arra rövidebb. Aztán nézett a sok arab strici, ahogy a kissé sápadt európai barátnőinkkel vonultunk…

Kalózhajózás a tengeren

Réka, az idegenvezető már beszélt erről a programról, mi csak véletlenül botlottunk bele, de megérte. Kalózhajókkal három órás útra viszik a turistákat a tengerre. Négyünknek 80 helyett 50 dínár lett, de ezt tartsuk titokban, és csak azért, mert magyarok vagyunk, nem gazdag németek vagy franciák… A kapitányként bemutatkozó néger férfi végül a parton maradt, ez is jól indult…

A kalózhajó még a part mellett

De aztán ez lett az egyik legnagyobb élmény. Nem vittek ki a nyílt tengerre, csak a part mentén haladtunk Monastir felé, de ha befelé néztem, nyugodtan gondolhattam, hogy félúton vagyunk Egyiptom felé. Nagyon szép és hangulatos volt, csak erős szél fújt, a tengerhez jobban fel kellett volna öltözni.

Több mint egy óra múlva lehorgonyoztunk és lehetett fürdeni, az arab személyzet tagjai gyönyörű szaltókat mutattak be a hajó tetejéről. Kaptunk enni és inni, visszafelé pedig vitorlát bontottunk, illetve az itt is bömbölő hangos zenére együtt táncoltak az arab lányok a német öregasszonyokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük