A nyaralás

Én, miközben a füzetbe írok TunéziábanMegjöttünk a nyaralásból. Csodálatos volt. Miután internet-elérés mégsem volt, ugyanabba a kis füzetbe írtam a naplót, amibe tavaly Bogláron. A fél füzetet teleírtam, van kb. kétszázötven kép, a fele publikálható, szóval eltart majd egy ideig, mire felpakolom az egészet. Összegzésképpen talán az utazási katalógust tudnám említeni, korrektül teljesült, amit ígérnek benne. A szálloda gyönyörű volt, a szolgáltatások – az internetet kivéve – rendben voltak, nagyon jól tudtunk pihenni. Tunézia szegénysége okozott csak meglepetést, romos és szakadt az ország, látható és érezhető volt, hogy a turizmus milyen fellendülést hozott nekik. De menjünk sorba! (Innen már a füzetből másolom.)

Roaming

A Pannon GSM már itthon bemutatkozott, két ügyintézőjük is teljesen biztos volt, az egyik abban, hogy lehet, a másik abban, hogy nem lehet Tunéziából SMS-t küldeni. (Végül lehetett.)

Utazás

Életem első repülése nagy élmény volt. A hely baromi szűk, alig fértem el. A felszállás előtti gyorsítás, majd a felemelkedés is elképesztő volt, ahogy az a nagy dög repülő felröppent az égbe. Az első háromnegyed órát permanens rosszullétben töltöttem, mégis klassz volt például Budapest felett tartózkodni, meg ahogy a gép kanyargott velünk. A gépen a fejünk felett kis LCD-monitorok mutatták a repüléssel kapcsolatos alapvető információkat, mint például a repülési idő, a külső hőmérséklet vagy a magasságunk. Térképen is jelezték, hogy merre járunk, például amikor e sorokat írom, 840km/h-val repülünk 11277 méter magasan nagyjából Nápoly felett, a külső hőmérséklet -58 fok.

A felhők a repülőből fényképezve

A reptérről busszal vittek minket a szállodáig, út közben Réka, az idegenvezető lány elmondta a legfontosabb tudnivalókat a nyaraláshoz – másfél oldalt jegyzeteltem tele. Egyszerűbb lenne leírnia a tudnivalókat és fénymásolt papíron kiosztani.

Út közben a szakadt emberekből és romos házakból látszott, hogy Tunézia milyen szegény ország. Az autók is rozzantak. Noémi még a repülőgépen megjegyezte, milyen szép, hogy minden házat fehérre festenek, ennek nyilván praktikus okai vannak, de tényleg szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük