Megtekintettük a tiszaberceli lovasnapokat, pontosabban csak az akadályversenyt. Előtte még hagyományos háziállat-elfogó verseny volt gyerekeknek. Egy nagy kört kellett alkotniuk, amelynek a közepén háromra elengedtek egy kecskét, másodszorra egy disznót, végül egy tyúkot. Szegény állatkákra aztán vagy hatvan gyerek ugrott rá, pontosabban először csak egy, aztán még ötvenkilenc – jó kis játék, tényleg. Valószínűleg az ötlet az, hogy az állat messzire szalad és a gyerekek hosszú sorban követik, de a három közül most csak a csirke jutott ki a körből, volt is nagy rohanás.
A lovasverseny jó volt, a várakozásommal ellentétben látványos és pörgős. Persze amikor ló és lovasa átugratják az akadályt, az nagyon szép és harmonikus, lásd a képen, de amikor nem, az gyakran vicces is. Sok ló ugyanis az utolsó pillanatban meggondolta magát és leparkolt az akadály előtt… Ilyenkor van még két javítási lehetőség, de a lovak többnyire következetesek voltak és másodszorra vagy harmadszorra sem ugrották át ugyanazt az akadályt. Ezt a lovasok közül érdekes módon a nők viseltek nehezebben, szinte mindegyik ütni kezdte a lovát, míg a férfi lovasok könnyebben beletörődtek a lovuk rossz napjába.
Például volt egy kb. tizenhárom éves kislány is, aki nyolc akadályt hiba nélkül hozott, ami azért nem semmi, a ló viszont a kilencedik, az orrunk előtt levő akadálynál meggondolta magát – ez a pillanat van a képen. A ló megállt, a kislány viszont értelemszerűen haladt tovább, azaz leesett a lóról, amin nincs is mit szépíteni, kiestek. A kislány rögtön ott az akadály előtt a földön terpeszt ülve sírva is fakadt, a ló pedig teljesen bestresszelt, kitépte a lány kezéből a kantárt és világgá szaladt, a szalagkorlát felett kiugratott a pályáról és eltűnt a szemünk elől.