Stanley Milgram, a világhírű szociológus háromszáz embernek küldött egy-egy levelet azzal a kéréssel, hogy további levelezés útján juttassa el egy számára teljesen ismeretlen emberhez. Ők aztán a leveleket többnyire továbbküldték olyan személyeknek, aki talán ismeri az illetőt, és végül összesen hatvan levél ért el a célszemélyhez. Milgram ezt követő számításai alapján két vadidegen között átlagosan hat ismerősön keresztül jött létre a kapcsolat, és ez a megállapítás végül a „szeparáció hat fokozataként” vonult be a köztudatba. Az ötletgazdák meggyőződése, hogy az információs társadalomban olyan sokszintű és szövevényes a társadalom tagjainak kapcsolati hálója, hogy két tetszőleges személy között öt lépésen belül kapcsolat hozható létre.
A hálózatok kutatása a fenti érdekességen kívül is nagyon komoly lehetőségeket rejt. Albert-László Barabási, az Egyesült Államokbeli Notre Dame Egyetem Fizika Tanszéke oktatójának Behálózva című könyve szerint, ha a világhálót, az üzleti életet, a molekulák kapcsolódását, a terrorizmust vagy az AIDS terjedését hálózatként vizsgáljuk, mindig nagyon hasonló eredményre jutunk. Eszerint a hálózati kapcsolatok eloszlása valójában egyáltalán nem egyenletes, hanem az egyes pontok a már amúgy is sok kapcsolódással rendelkező csomópontokat keresik. Gondoljunk csak arra, hogy bizonyos weboldalakra nagyon sokan hivatkoznak (index.hu), a többségre pedig alig néhányan (szpeti.hu). Hasonlóképpen bizonyos tudományos szakcikkekre – például Nobel-díjas tudósok cikkeire – nagyon sokan hivatkoznak, míg a többire csak kevesen. Ugyanígy a társadalom tagjaira is jellemző, hogy könnyebben kötnek ismeretséget olyan emberekkel, akiknek már eleve sok a barátja, ismerőse.
Barabásiék az ezredforduló tájékán, a hálózatok stabilitásának felmérésekor arra a következtetésre jutottak, hogy amíg a hálózatok a véletlenszerű támadásokkal szemben rendkívül robosztusak, a megfelelő csomópontokat kiválasztva egyáltalán nem azok, könnyen darabokra eshetnek szét. Ez, ha a terroristák hálózatát akarjuk tönkretenni, akkor pozitív, ha a net támadhatósága a téma, akkor negatív – de mindenképpen nagyon érdekes eredmény.
Egy ilyen kapcsolati hálónak a társadalomra való leképezése a WiW (Who is who?) rendszer, amely az amerikai www.sixdegrees.com vagy a www.friendster.com nyomán jött létre. A kapcsolati relációt egyszerűen az „ismerősség” jelenti, ami akkor jön létre, ha két résztvevő kölcsönösen ismerősnek ismeri el egymást.
Bekerülni csak meghívásos alapon lehet, hogy mindenkinek azonnal legyen legalább egy kapcsolata a rendszerben. Egyébként ez is egyfajta szűrő, az ember nem hív meg olyat WiW-esnek, akiről tudja, hogy aztán anyázni kezd a fórumban, pláne, hogy a meghívó kiléte mindig mindenkiről nyilvános adatnak számít. De ez csak a durva kivétel, a többséget természetesen örömmel meghívja valaki, már feltéve, ha sikerül WiW-tag ismerőst találni az ember kapcsolati hálójában. Első körben ajánlom az IK és TTK HÖK-ös, valamint BIT-es és nyúzos ismerősöket, a többség kisebb-nagyobb lelkesedéssel, de belépett már a mátrixba…
Ha már tag vagy, ismerősök után kutatni többféleképpen is lehet. Két éve, amikor még jóval kevesebben voltak a WiW tagjai, egy Népszabadságcikk szerzője még bevallottan egyenként nézte végig a felhasználók névsorát. Ma, amikor több mint 57.000 nevet kellene végigolvasni, ez a módszer már nehézkesebb lenne, ezért egyszerűbb a keresővel vagy a „Kit ismerhetek?” menüpont alatt próbálkozni, utóbbival a második szintű, azaz a meglevő ismerőseink közvetlen ismerőseinek neve és egyéb adatai között kereshetünk.
A honlap különféle plusz funkciókat is kínál. A kapcsolati hálót grafikusan is ábrázolja, egy Java-alkalmazás segítségével három dimenzióban kutathatunk a saját, és az ismerőseink kapcsolatai között. Szintén a kapcsolati hálóhoz kötődő szolgáltatás a legrövidebb út megkeresése egy idegenhez, itt lehet próbálkozni azzal, hogy öt kapcsolódási pontnál hosszabb lesz-e az eredmény. Csak vegyük közben figyelembe, hogy az ötvenezer felhasználó közel sem képezi le a teljes társadalmat, vagyis előfordulhat, hogy nem minden közös ismerős tagja a WiW-nek, illetve a regisztráltak között is sokan vannak, akik ritkán, vagy már egyáltalán nem lépnek be ide, és nem igazolják vissza az egyébként meglevő és működő kapcsolataikat. Például ha csak a WiW alapján vizsgáljuk a helyzetet, az ELTE TTK HÖK elnöke és szociális elnökhelyettese egyáltalán nem ismeri egymást, ahogy engem sem akar megismerni sem a BIT főszerkesztője, sem a régi osztálytársaim egy része…
Hírességekkel is lehet kapcsolatot keresni, a társadalomban ők gyakran a hálózati kapcsolatoknál említett csomópontokat jelentik, lévén mindenki szeret népszerű emberekkel kapcsolatban állni. Nekem például Bodoky Tamás, az Index publicistája vagy Bródy János énekes második szintű ismerősöm, de dicsekedni lehet az ismerősök számával is, nekem 62 első- és 2571 második szintű ismerősöm van. Persze némileg fals ez a versengés felőli megközelítés, egyrészt mert a rendszer a kapcsolatoknak csak a fennállását igazolja, a minőségéről semmit nem mond, másrészt a (nem feltétlenül rosszindulatú) visszaélések is torzítják az eredményt, Szalacsi Sándorral például két közös ismerősöm is van…
Hogy mire jó ez az egész? Ezt nem is olyan könnyű meghatározni, és persze egyénileg is változó. Van például fórumozás és levelezés, mindkettő csak saját néven, ettől a társalgás értelemszerűen kulturáltabb az átlagosnál. A „telekocsi” menüpont alatt csatlakozhatunk távoli utakra indulókhoz, vagy mi magunk is kereshetünk utitársat indulás előtt. Értelemszerűen lehet társkeresésre használni a rendszert, új ismerősöket lehet szerezni az offline találkozókon és így tovább.
De ezek csak az extrák, egyeseknek már az alapszolgáltatások sem igazán érdekesek. A nyúzos és immár BIT-es Balu érdeklődött egy kiránduláson, hogy ha neki hatvannál lényegesen több ismerőse van, mire megy azzal, ha a WiW-en is összeszedegeti őket? Nos, közvetlenül semmire, de nem is ez a lényeg.
Az egyik érdekes érzés a gyakorlatban megtapasztalni, milyen közeli ismerősök lehetnek olyan emberek, akiket eddig csak távolról vagy egyáltalán nem ismertél. A másik, a régi ismerősök felfedezésének lehetősége. Én például regisztráltam már magam az egyik osztálytárs-keresőn is, és csak az általánosból találtam meg az egyik osztálytársamat, a gimnáziumból pedig senkit. A WiW-en ezzel szemben tizenegy gimnáziumi osztálytársamat találtam meg eddig, nem beszélve a gimnáziumi évfolyamtársakról, a többi évfolyamból az ismerősökről és a tanárokról, de a legfontosabb, hogy a WiW nem szűkíti le a lehetőségeket az iskolára! Találtam már kajakos, kenus és kosaras ex-csapattársat, újságíró és webmester kollégát, blogger ismerőst, és egy lányt, akiből egy barátom egy romantikus balatoni éjszakán teljesen hülyét csinált, nem is igazolta vissza, hogy ismer…
Felmerül a kérdés, hogy a WiW fenntartói nem élnek-e vissza a gondjaikra bízott személyes adatokkal, vagy a kapcsolati hálók feltérképezésének lehetőségével. Nos, az adatvédelmi nyilatkozaton kívül egyrészt a feltérképezés lehetősége – ha nem is adatbázis-szinten, hanem a 3D-s térképeket böngészve – bárki számára adott. A regisztrációnál megadott adatokat is mindig mindenki láthatja mindenkiről, de az iskoláknál, az aktuális foglalkozásnál és a háziállatok felsorolásánál bizalmasabb adatot nem is kérnek be, ráadásul természetesen ezeket sem ellenőrzik. A valódi adatok megadása elsősorban azért hasznos, hogy mások azonosítani tudjanak, és a kereső használatánál még így is oda kell figyelni, gondoljunk csak arra, hányféleképpen le lehet írni azt, hogy „ELTE progmat”…
Szatmári Péter
BIT, 2004. május
Pingback: Egy havilap szerkesztése « Ha érdekel, mi újság van velem