A gávavencsellői kastély-diszkóval azon kívül, hogy a világvégi semmi közepén található, első blikkre nem volt semmi gond. Szépen felújított épületszárnyban rendezték a diszkót, rendezett volt a büfé és a közönség is rendben volt. Eleinte a zene is jó volt, diszkós fénykorom legnagyobb slágerei mentek. Később árnyalódott a kép, azaz tulajdonképpen be is alkonyult teljesen. Kezdetben például nem volt igazán büdös: a táncterem legalább hat méter magas volt, eloszlott a cigarettafüst, szellőztetés híján azonban a nagyobb légtér is megtelt egy idő után. A zene: egy falusi diszkóban, ahol a közönségnek láthatóan bejött az addigi dallamos zene, kár volt váltani a technora, és amikor szinte kiürült a táncparkett, kár volt továbbra is azt játszani.
Pláne egy lakodalmas együttes fellépése előtt. MC Hawerék kettő körül érkeztek, mi csatlakoztunk és hátramentünk velük a büfé mögé a kastély még felújítatlan, romos részébe („Klassz öltözőtök van.”). A kölcsönös bemutatás után Géza röviden összefoglalta a magánéletében bekövetkezett változásokat, illetve meghívott megnézni az új házát, de nem tudom, nem csak udvariasságból mondta-e. Ízelítő a diszkóhaknizás szépségeiből: a fellépést színpad híján a bárpulton kellett lebonyolítaniuk, ami viszonylag hosszú volt, de csak fél méter széles, Géza egy idő után le is ült, úgy nyomta tovább, nehogy leessen. A fellépés ezzel együtt jól sikerült, utána viszont azonnal léptünk, egyrészt mert álmosak voltunk, másrészt mert folytatódott a techno-party.