Harchoz!

„Szerintem egy normális férfihoz hozzátartozik, hogy katona legyen és egy kicsit megtanuljon igazi férfiember módjára viselkedni. Valószínűleg apukád is túlélte, pedig akkor minimum két év lehetett még…”

Uj Péter: Harchoz! (Részletek)

Próbáljuk most lekapni a cuccról az agyhártyagyulladásos aktuálpolitikát, maradjunk szikárak, mint a pénteki kenyér: „sorkötelesség vagy profi hadsereg?” Koncentráljunk a tényekre. A felnőtt férfilakosság pontosan tudja, hogy milyen/milyen volt a Magyar Honvédség/Néphadsereg sorkatonájának lenni a közeli vagy a távoli múltban.

Különös jelenség, hogy a honvédségnél begyűjtött élményanyag a legnemesebb borok fejlődési görbéjét követve évről évre érik, szépül, kerekedik, hogy a sajátos agyi folyamat után a középkorú férfiak nagy részénél szinte egységesen valami másfél-két éves „nagy, vicces buliként” jelenjen meg. Amikor a csőrös Csepel platóján áthúztam a lenti-zajdai laktanya kapuja alatt, megfogadtam, hogy soha nem fogok magamban szépíteni semmit, semmi vicces buli, semmi jópofi, erre a nagyon prosztó, fölösleges, ostoba és undorító tizenegy és fél hónapra mindig is prosztó, fölösleges, ostoba és undorító tizenegy és fél hónapként fogok emlékezni.

Aki már volt katona, tudja, hogy a magyar honvédség – így, sorállományilag – tökéletesen diszfunkcionális valami, amelynek maximális célja, hogy saját maga létjogosultságát bizonygassa, leginkább csak azzal, hogy van. Eszik, kúszik, takarít.

(…)

Mindezek ellenére időről időre előkerülnek egészen eszement érvek a sorkatonai szolgálat mellett, például néhány elvetemültnek valami nagyon durva tévképzet folytán meggyőződése, hogy a sorkatonai szolgálat úgymond jelentős szerepet (micsodát?) tölt be az ifjúság testi és erkölcsi nevelésében.

Ezzel szemben tudjuk, hogy a magyar férfiak jelentős hányada a honvédségnél szokik rá a dohányzásra (a szerző egyéni rekordját – három doboz Symphonia tíz óra alatt – egy lenti őrszolgálat alkalmával állította föl), ottan szedi föl első fölösleges tíz kilóját (a mértéktelen dohányzás és a katasztrofális koszt ellenére – a honvéd rendkívüli mennyiségű csokoládéval/nápolyival kompenzál), satöbbi. Néhány éve kereszténydemokrata-kisgazda vonalról még parlamenti panasz is lett téve a reggeli torna megszüntetése miatt. Pedig a reggeli torna aztán tényleg szignifikáns alakítója volt az általános testkultúrának évtizedeken át. Az ember leharcolt mackójában, Tisza márkájú dorkójában kisétált hajnalban az alakulótérre, elbújt valami tereptárgy mögé és rágyújtott. A rutinosabbak ki se mentek, hanem ágy alatt, szekrényekben, egyéb rejtekhelyeken húzták ki a tíz percet. (A katonaság egészségre gyakorolt hatásáról mesélhetne az a szakasztársam, aki őrségben lábon lőtte magát, az az asztmás srác, aki kis híján megfulladt a gázálarcban, az a gyerek, akinek a bokáját szilánkosra törte a forduló harckocsitorony, és végül az a másfél évvel utánam bevonult fiú, akit máig tisztázatlan körülmények között agyonlőtt egy alkoholista tiszthelyettes. Az illető, mármint a tiszthelyettes, szakaszparancsnokom volt két vészterhes hónapon át…)

Az erkölcsi nevelésről annyit, hogy aki a katonságnál nem tanul meg elfogadható színvonalon lopni, az menthetetlenül fogdába kerül vagy egyéb büntetésekkel sújtják, a rendszer ugyanis így működik: az szív, akinél hiány van, és annál van hiány, aki nem tud lopni mindazt pótlandó, amit tőle elloptak. Ugyanilyen szisztémával lehet elsajátítani a sunnyogás, a lapítás, a hazudozás művészetét is. (…)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük